Dubrovnik: tilos félmeztelenül vagy fürdőruhában sétálni a belvárosban

A helyi önkormányzat megunta a szóbeli figyelmeztetéseket. Ezentúl komoly bírsággal sújtják azokat, akik nem megfelelően öltözködnek a belvárosban.

Dubrovnik bizony elég meleg tud lenni a nyáron, gyakran éri el a hőmérséklet a 35 fokot, amely a tűző napon nem könnyen elviselhető. Sok turista (és helybeli is) úgy könnyít a helyzetén, hogy fürdőruhában vagy fedetlen felső testtel közlekedik a híres városfalak között. 

A helyi önkormányzat már évek óta nem nézi jó szemmel ezt a jelenséget, végül is a fürdőruha a strandra való. Táblákkal eddig is próbálták felhívni a turisták figyelmét az ajánlott öltözködési szabályok betartására, de ez nem mindig sikerült. Sőt! Volt néhány egészen kínos eset is, amelyek bejárták az egész horvát sajtót. 

Német fiatalok egyszer teljesen meztelenül flangáltak a Stradun kövezetén, tavaly pedig sikítozva rohant ki az önkormányzatról az egyik alkalmazott, amikor meglátott egy testes hölgyet, aki a hatalmas fenekét csak egy tangával rejtette el. Talán akkor szakadt el végleg a cérna a helyiekben, és elhatározták, hogy az idén másképp lesz. 

Az új szabályzatot már meg is alkották, ezentúl tilos fürdőruhában vagy félmeztelenül a belvárosban (Stradun) tartózkodni. Erre a táblák és feliratok hívják fel a turisták figyelmét a három bejáratnál (Pile, Ploče és Buža). Akik mégsem tartják be az előírásokat, azok 1000 kunás (kb. 42 500 Ft) büntetésre számíthatnak a helyszínen. Feljelentés esetén már 2500 kunába kerül a bírság.