Az első fél évben 22 százalékkal nőtt a turisták száma Horvátországban

Az első fél évben 22 százalékkal nőtt a turisták és 23 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap kedden a turisztikai minisztérium adataira hivatkozva.

A horvát turisztikai minisztérium által tavaly elindított eVisitor rendszer adatai alapján június végéig 5,7 millió belföldi és külföldi vendég összesen 22,9 millió vendégéjszakát töltött el az országban.

A legtöbb vendégéjszakát a németek (4,9 millió) töltötték el, őket az osztrákok (2,2 millió), az szlovénok (közel 2 millió), a britek (1,3 millió) és a lengyelek (1,1 millió) követték.

Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője az MTI-nek elmondta: az első hat hónapban 110 ezer 637 magyar látogatott Horvátországba és 447 ezer 637 éjszakát töltött ott, ami közel 23 százalékos növekedés 2016 ugyanezen időszakához képest. Júniusban a 12. helyről a 8. helyre léptek előre a magyarok a ranglistán, összesen 71 ezer 635 vendég, 324 ezer 566 vendégéjszakát töltött Horvátországban, ami közel 20 százalékos növekedés tavaly júniushoz viszonyítva - tette hozzá.

Gari Cappeli turisztikai miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: az első fél év eredményei azt mutatják, hogy Horvátország egész évben látogatott turisztikai célponttá vált. Reményét fejezte ki, hogy a trend az év második felében is folytatódik, és újabb lendületet ad a turizmus és a gazdaság fejlődésének. A tárcavezető úgy vélte: a turisták számának növekedéséhez az is hozzájárult, hogy bővült a repülőjáratok kínálata az országban.

A Horvátországba látogatók a legtöbb vendégéjszakát Dubrovnikban töltötték el, utána Rovinj, Porec, Split és Zágráb következik a listán.

A Horvát Nemzeti Bank (HNB) adatai szerint a turizmusból származó bevételek az első negyedévben elérték a 395,9 millió eurót (122 milliárd forint), ami 2,3 százalékkal, 9 millió euróval (2,7 milliárd forint) több, mint tavaly ugyanezen időszakban.

A horvát kormány azt tervezi, hogy 2020-ig 14 milliárd euró bevételre tesz szert a turisztikai ágazat.