Húsvét Šibenikben: több ezer tojásból készült rántottával ünnepeltek

Lassan már hagyományossá válik a húsvéti hatalmas eszem-iszom Sibenikben, az idén már 12. alkalommal rendezték meg.

Két évvel ezelőtt is beszámoltunk a rendezvényről. A helyiek idén is megszervezték húsvét hétfőn, délelőtt 11-kor a város központjában az ünnepi közös reggelit. Ezúttal 3000 tojásból (ennek feléből rántotta lett) készült hatalmas reggeli a város lakosai, valamint az első turisták számára. A rántottába még azért beletettek 30 kiló szalonnát (pancetta), 20 kiló vöröshagymát és 10 kiló zöldhagymát. 

A rendezvényt a helyi turisztikai iroda rendezi meg immáron 12. éve a helyi vállalkozókkal közösen. A közös reggelizésen és a húsvét ünneplésén kívül most már ezzel indítják az idegenforgalmi szezont. 

Mondhatjuk, hogy a példa ragadós, hiszen Tribunjban is össznépi húsvéti kajálásra invitáltak mindenkit, igaz itt még kisebb felhajtással, hiszen csak a második éve tartanak ilyen rendezvényt.