Adriai hajózás: nyári menetrend a Jadrolinija járatain

Pénteken, június 2-án lépett érvénybe a horvát hajótársaság nyári menetrendje, amely több járatot és 20 %-kal drágább jegyeket jelent a tavaszhoz képest.


A már tavaly nyáron is üzemelő komp- és hajójárat mellett néhány újdonságot is találunk az idei nyári menetrendben. Már írtunk róla, hogy idén a teljes naptári évben közlekedik az egykor népszerű katamarán a Pula - Unije - Susak -Mali Lošinj - Ilovik - Silba - Zadar útvonalon.

Még nem írtunk róla, de a június 9-i indulásáig pótolhatjuk, a Dubrovnik-Korcula-Hvar-Bol-Split útvonalon közlekedő másik, új katamarán járatról.

Érdekesség, hogy a montenegrói Bar és az olasz Bari közötti hajójáratot is a horvátok bonyolítják le. A korábbi hajó már nem ment át a tavaly év végi műszaki vizsgán, az új pályázaton a horvátok ugrottak be, és a Dubrovnik nevű hajóval szállítanak az Adria két partja között május 18. óta. Talán nem véletlenül ezt a hajót választották, hiszen december végéig Dubrovnik és Bar között is ez a járat közlekedik.

A Jadrolinija 50 hajóból álló flottával várja az idei nyarat. Mondani sem kell, hogy számukra is ez az év legfontosabb időszaka. A teljes éves forgalom felét ebben a három hónapban bonyolítják le.

A nyári menetrend szokás szerint drágább árakat is hoz. A májusi árakhoz képest kb. 20 százalékkal emelkednek az árak. A jó hír, hogy az árak a tavalyi nyárral összehasonlítva nem drágultak.

Forrás: hrt.hr