Első nap: a kávézók fele kinyitott Horvátországban

A vendéglátókat tömörítő egyesület képviselője szerint több ezer pincér, pultos és egyéb alkalmazott kezdte újra a munkát közel másfél hónap szünet után Horvátországban.

Mától nyithatnak a kávézók és vendéglők Horvátországban. Becslések szerint a közel 35 ezer vendéglő fele kezdte meg az üzemeltetést hétfőn. Többen nem nyitottak, mert pénzügyileg nehéz helyzetbe kerültek, vagy amúgy is csak a szezonban nyitnának ki.

Az újranyitás egyik feltétele, hogy az asztalokat legalább másfél méterre kell elhelyezni egymástól. A vendégeket teljesen üres asztal fogadja, mindent csak rendelés után pakolnak ki az asztalokra. Az egészségügyi minisztérium ajánlása szerint lehetőleg mellőzni kell a kézbe vehető étlapok vagy menük használatát. Biztonságosabb ebben az esetben a falra vagy a bejáratnál kifüggesztett ajánlat. Sok esetben, menü hiányában, a pincérekre hárul a feladat, hogy ajánljanak a vendégeknek.

Érzékeny kérdés, hogy milyen árakkal térnek vissza az adriai kávézók és vendéglők. Mivel az árakat nagyban a külföldi vendégkörre alapozták, ezért külföldiek hiányában most több helyen is át kell gondolni az árakat. Ezen felül a vendéglőknek további költségeket jelent a fertőtlenítés és a szigorodott intézkedések betartása. Hírek szerint a vendéglősök nagy része a tavalyi árakkal indított.

Horvátországban szigorú óvintézkedések mellett hétfőn kinyithattak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá a felsőoktatási intézmények, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai. A Jutarnji List című horvát napilap hétfőn azt írta: az általános iskolások mindössze 5 százaléka tért vissza az iskolapadokba, míg az óvódások aránya valamivel nagyobb, 20 százalék körüli.

A válságstáb hétfőtől feloldotta a lakhelyelhagyási tilalmat, valamint visszaállította a távolsági közösségi közlekedést.

A közegészségügyi intézet a vírussal szemben termelt ellenanyagot kimutató országos szerológiai tesztelést indított, amelynek eredménye két héten belül várható.

Május 13-tól engedélyeznek minden szabadtéri sporttevékenységet, valamint kinyithatnak az edzőtermek.

Május 18-tól megkezdhetik működésüket a színházak, koncerttermek és mozik, valamint kinyithatnak az uszodák is.