Hivatalosan is átadták a felújított zágrábi körforgalmat

Január óta már használhatták az autósok, de hivatalosan most készült el Zágráb egyik fontos közlekedési építkezése.
Így néz ki a makett

A Remetinec-körforgalom (Remetinečki rotor) fontos szerepet játszik a főváros dél-nyugati forgalmában. Az Adriára indulókat és érkezőket is érinti, hiszen nem messze található a hírhedt Lucko fizetőkapuktól.

Korábbi statisztikák alapján naponta kb. 100 ezer gépjármű haladt át a körforgalmon, amelyet korábban kisebb kapacitásúra terveztek. Emellett balesetveszély tekintetében az ország egyik legveszélyesebb pontjának számított.

Videó: a körforgalom januárban

A 74 méter átmérőjű körforgalmat már január óta használhatják az autósok. A körön belüli rész nemrég készült el véglegesen és ma adták át hivatalosan. A körön belül villamos közlekedik, valamint kerékpárutakat építettek. Érdekesség, hogy a körforgalmat megmagasították és alatta épített alagutakon közlekednek a villamosok, a biciklisek és a gyalogosok.

A körforgalom belseje

Az építkezés 321 millió kunába (kb. 14,7 milliárd forint) került, az összeg 85%-át az Európai Unió fizette.

Érdekesség, hogy elkészítették a körforgalom makettjét is, amely az eredetihez képest 1:220 arányban készült el. Az eredeti építkezés kb. egy évig, míg a makett megépítése 3 hónapig tartott.