Üzembe állt az új komp Zadar és Ugljan sziget között

A hétvégétől már közlekedik a horvát állami hajótársaság, a Jadrolinija legújabb szerzeménye. Az Ugljan nevű komp nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen Zadar és a sziget között közlekedik.

A 2009-ben Görögországban épített komp közel 3 millió euróba került, és felújítása után péntek óta már utasokat és gépjárműveket szállít. Előbbiből 650, utóbbiból 114 fér fel a kompra.

A komp a Zadar-Preko útvonalon közlekedik, jellemzően a helyieket szállítja, és eléggé kihasznált járatnak számít, így indokolt volt a kapacitás növelése.

A Jadrolinija ebben az évben három új hajót állít hadrendbe, közülük a mostani komp nyitotta a sort.