Lecsökkent az 55 éven felüli turisták száma Horvátországban

A koronavírusról szóló hírek szerint a járvány leginkább az idő korosztályt érinti, ezért nem is nagy meglepetés, hogy az idén kevesebb idős vállalja be az utazást külföldre.

A horvát eVisitor rendszer naprakész adatokat küld a horvát szálláshelyekről. Ebből kiderült, hogy az év első hat hónapjában jelentősen csökkent az 55 év feletti vendégek száma. A turisták száma amúgy is visszaesett, de a legnagyobb csökkenést ez a korosztály mutatja.

A helyi turisztikai hivatal szerint a közös családi utazások most elmaradnak, az idősebbek inkább otthon maradnak. Szintén elmaradtak a tengerentúli csoportok, amelyekkel sok idős vendég szokott érkezni még a főidény előtt, a már kellemes tavaszi időjárásban.

Tavaly ilyenkor a vendégek 31%-a tartozott az idősek közé, ők a második legnagyobb számban érkező korcsoport. Idén már csak 21%. Sokkal nagyobb a csökkenés, ha azt nézzük, hogy tavaly ilyenkor 2,1 millió szenior vendéget fogadtak a horvátok, az idén csak 352 ezret. Ez már 83%-os csökkenés.

Azt még korai megmondani, hogy a trend az év második felében is folytatódik.

A családok a nagyszülők helyett inkább a gyereket vitték el a tengerpartra, a 12 éven aluliak aránya emelkedett, valamint természetesen a bátrabban utazó, 25-54 év közötti korosztályból is arányaiban többen érkeztek.