FacebookTwitterRSS Feed

Még csak január volt, de az idei év egyik legszomorúbb hírének tűnt, hogy jövőre betiltják a strandolást a Krka Nemzeti Park híres vízesése előtt.

Január elején jelentették be, hogy idén lehet utoljára élvezni a strandolást a Skradinski buk, a Krka Nemzeti Park legnagyobb és a világ egyik legszebb vízesése környékén. A vízesés aljában található kristálytiszta tó kedvelt fürdőhely. Nyáron hajóval könnyen megközelíthető a közeli Skradinból. Egész évben pedig sétával a fenti bejárattól.

Egyrészt az itteni fürdés nem teljesen veszélytelen, hiszen 2016 óta öten fulladtak bele a vízbe. Másrészt egyre szigorúbb környezetvédelmi intézkedéseket hozott a nemzeti park az utóbbi időkben. 2017-ben az egyszerre beengedhető látogatók számát korlátozták 10 ezer főben, majd 2018-ban már a fürdőzést is korlátozhatták kedvezőtlen körülmények esetén.

A döntést tehát idén januárban meghozták. Egy év átmeneti időszak arra szolgált, hogy a turisták és a turizmusból élők hozzászokjanak az új rendelethez, például az idei szezonra lekötött csoportokat ne érje meglepetés.

Szóval, hivatalosan 2021. január 1-től tilos a fürdés a vízesés előtt. Aki még nem próbálta, annak a mostani nyár az utolsó esélye. Aki pedig újra át szeretné élni ezt az élményt, idén utoljára még megteheti. Még egy okkal több, hogy nézzünk valamit a környéken (Split, Trogir, Sibenik, stb) a lenti szálláskeresővel.

Szállást keres? Egy próbát megér...