Román turistabusz balesete Montenegróban, már 19 halott

 A tragikus baleset egyik túlélője a romániai ProTv-nek elmondta, a román turistabusz egy gépkocsit próbált megelőzni a viaduktra vezető útszakaszon, és a megengedettnél lényegesen gyorsabban, mintegy 90 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. "Rákiáltottam a sofőrre, hogy lassítson" - idézte fel a történteket a túlélő, aki szerint a vezető nem reagált a figyelmeztetésre. A busz másodpercekkel később átszakította a szalagkorlátot, és a mélybe zuhant.

A megszólaltatott román turista a véletlen szerencsének tulajdonította, hogy a feleségével együtt kisebb sérülésekkel túlélték a balesetet. Elmondta, ők már a felső sziklapárkányon kiröpültek a guruló buszból. Azok jártak rosszabbul, akik csak később estek ki, vagy a buszban rekedtek.

Az autóbusz utasai szombat reggel indultak egyhetes vakációra Bukarestből. Többségében 60-70 év körüli nyugdíjasból álló turistacsoport montenegrói, szerbiai és horvátországi kolostorokat akart felkeresni.

Román sajtóértesülések szerint hétfőn délelőtt 19-re emelkedett a baleset halálos áldozatainak a száma. A Mediafax hírügynökség közlése szerint négy sérült állapota továbbra is válságos.

A baleset helyszíne (Kép: vijesti.me)

A ProTV által megszólaltatott túlélő példásnak tartotta a montenegrói hatóságok gyors mentési akcióját.  A román hírtelevíziók műsoraiba meghívott kommentátorok egyre hevesebben bírálják az ortodox pünkösdi munkaszüneti napjaikat töltő román tisztségviselők lassúságát. A bírálatok középpontjában Titus Corlatean külügyminiszter áll, aki csak hétfőn délelőtt, mintegy 16 órával a baleset bekövetkezte után döntött úgy, hogy lemondja az Európai Unió luxemburgi külügyminiszteri tanácskozásán való részvételt, és helyette a szerencsétlenség helyszínre utazik.