Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án

Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én - jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Palatinus

Szűts Ildikó elmondta: jövő hét szombattól a Palatinus, a Paskál, a Római, a Csillaghegyi és a Pesterzsébeti strand várja a vendégeket, június 15-től pedig a Pünkösdfürdői is.

A zárt fürdőket a jelenleg érvényes szabályozás szerint még nem nyithatják meg - tette hozzá.

A strandokon szigorú biztonsági intézkedéseket vezetnek be - hangsúlyozta a vezérigazgató. Kiemelte ugyanakkor: jelentősen csökkenti a strandok befogadóképességét, hogy a látogatóknak személyenként 16 négyzetmétert, a medencékben pedig 4 négyzetméternyi vízfelületet kell biztosítani.

Megkezdték az egyeztetést a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, hogy ezt a szabályozást vizsgálják felül az életszerűbb megoldások alkalmazása érdekében - jelezte Szűts Ildikó.

Jegyet venni csak online lehet a cég megújult honlapján, legalábbis a nyitás utáni első időszakban, az online vásárlás lehetővé teszi a vendégek számának nyomon követését is - mondta.

Új szabály, hogy papucs nélkül senki nem mehet be a strandokra. A sorban állóknak másfél méteres távolságot kell tartaniuk egymástól, ezt a tervek szerint felfestett piktogramok is segítik majd. Betegen nem lehet a strandfürdőket látogatni, de lázmérés a bejáratnál nem lesz.

A budapesti strandokon a nyitás előtt nagytakarítást és fertőtlenítést rendeltek el, a közegészségügyi előírásokat maximálisan betartják - hangsúlyozta Szűts Ildikó.

A nyitás után a korábbinál több takarító dolgozik majd a létesítményekben. A medencék vizét óránként ellenőrzik, a korlátokat félóránként fertőtlenítik, és óránként takarítják a zuhanyzókat, mellékhelyiségeket. Minden bejárathoz és a mosdókban kézfertőtlenítőt tesznek ki. Az öltözőket lehet használni, de a másfél méteres távolságot ott is tartani kell.

A hat strandon összesen több mint 50 féle jegyet lehet venni, ezek közül két jegy ára drágul 100-100 forinttal, ugyanakkor a családi belépőjegyeket átalakították, ezek jelentős kedvezményeket tartalmaznak - közölte a vezérigazgató.

A strandfürdők reggel 9 és este 7 óra között lesznek nyitva, de a vendégforgalomtól függően a vezérigazgató akár a korábbi nyitást és a későbbi zárást is elképzelhetőnek tartja.