Megújul a lillafüredi és a pálházi kisvasút

A tájékoztatás szerint az Északerdő átfogó fejlesztési programja keretében korszerűsíti mind a Lillafüredi, mind pedig a Pálházi Állami Erdei Vasutat. Mindkét kisvasút az idén jeles eseményre, évfordulóra készül.

Szeptember 7-én Lillafüred lesz a házigazdája az Országos Kisvasutak Napjának, amely része a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. tavaly indított, a hazai tájak és a magyarországi kisvasútvonalak népszerűsítésére fókuszáló programjának. Ennek ez évi zárása a lillafüredi rendezvény.

Négy nagy nyitott vasúti kocsi felújítását már befejezték és két olyan dízelmozdony is megújult, amelynek első típusait hatvan évvel ezelőtt állították forgalomba. Egy nemzetközi pályázatnak köszönhetően az erdészeti társaság öt vasúti kocsit kerékpárszállításra is alkalmassá tett. A tervek szerint még nyolc nyitott kisvasúti személykocsi forgóvázait újítják meg, emellett kicserélik a kopott síneket és talpfákat is.

A Pálházi Állami Erdei Vasút idén ünnepli megépítésének 125. évfordulóját. Ebből az alkalomból augusztus 17-én egész napos programsorozatot szerveznek Pálházán, ugyanakkor a jubileum alkalmából Magyarország egyik legrégebbi erdei kisvasútját, annak nyári és téli személyszállító vagonjait is felújítják. Emellett megújult az Ipartelepi megállóhelyen levő Erdészeti és Vadászati gyűjtemény is. 

Lillafüred. Kép: A Lillafüredi Állami Erdei Vasút - Kaló Tamás -laev.hu