Új járat szállítja Hévízre az orosz vendégeket

Júliustól Moszkva és a sármelléki Hévíz-Balaton Airport között új, 126 férőhelyes járat indul, a tervek szerint kezdetben 18 járattal, a járatok száma a foglaltság függvényében tovább bővülhet

Az MT Zrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az új járat az MT Zrt., Hévíz Város Önkormányzata, a budapesti orosz nagykövetség és a turisztikai szakma képviselőinek összefogásának az eredménye. A járatnyitás a becslések szerint minimálisan mintegy 15 ezer új orosz vendégéjszakát jelenthet Hévízen. Az új, menetrend szerinti járatot az UTAir orosz légitársaság indítja, a gépek 2016. július 10. és november 6. között heti rendszerességgel szállítják majd a vendégeket Hévízre. A Magyar Turizmus Zrt. és a Hévíz TDM Egyesület fele-fele arányban, összesen 30 millió forinttal járul hozzá a járatnyitást kísérő marketingkampányhoz.


Mint írták, bár 2015-ben a Balaton régió turizmusa összességében növekedett, és Hévízen meghaladta tavaly az egymilliót a vendégéjszakák száma, a jellemzően jól költő orosz turisták számának és arányának csökkenése hátrányosan érinti a térség szolgáltatóit.


Tavaly 46 országból összesen 195 ezer vendég látogatott Hévízre, ebből több mint 103 ezer belföldi turista volt. Őket követik a vendégek számát tekintve az osztrákok és a németek, az oroszok a negyedik helyen állnak. Az orosz turisták száma az orosz-ukrán válság kitörése óta számottevően csökkent egész Európában, így Magyarországon is. A tendencia hatására a hévízi vendégkör összetétele is változóban van.


A közlemény emlékeztet: az orosz beutazó forgalom élénkítése érdekében az MT Zrt. a Hévíz TDM Egyesülettel, az önkormányzattal, hévízi szállodákkal, valamint az orosz piacban érdekelt utazási irodákkal együttműködésben már tavaly szeptemberben forgalomélénkítő kampányt indított Moszkvában, melynek 28 millió forintos kezdő összegét újabb 20 millió forinttal egészítették ki. A promóció második, december elején induló szakaszának fókuszában Szentpétervár és az Északnyugati szövetségi körzet állt. Ezek a kampányok folyamatos jelenlétet biztosítottak hazánk turisztikai kínálata számára az orosz piacon egészen 2015 végéig.


Papp Gábor, Hévíz város polgármestere a közlemény szerint hozzátette: a város színes, nemzetközi vendégkör kialakításán dolgozik, ami elsősorban az egészségturisztikai szolgáltatásokra épül. Ennek fontos része az orosz gyógyvendég, aki jellemzően többhetes fürdőkúrára érkezik a városba. Ismertette: 2010 és 2014 között 181 százalékkal bővült az orosz vendégéjszakák száma Magyarországon. Közölték, hogy Oroszország az MT Zrt. 2015-2017-es marketingstratégiájában a stratégiai jelentőségű piacok között szerepel. Az Európai Turisztikai Bizottság jelentése szerint 2015 és 2020 között a kelet-közép-európai régióba irányuló orosz kiutazások számának évente átlagosan 4,3 százalékos növekedése várható, így Oroszország várhatóan továbbra is hazánk egyik legfontosabb küldőpiaca marad.