Már kora reggel óta dugó van Zágrábnál

Már a főszezonban járunk Horvátországban és a szombat-szombat turnusváltásoknak köszönhetően ezen a hétvégén is komoly forgalomra számíthatunk.

Kezdjük a szokásos problematikus ponttal, az egész adriai utazás (egyik) szűk keresztmetszetével, a Zágráb alatti Luckó fizetőkapukkal. Az itteni áthajtás ma sem egyszerű, már hajnal óta torlódnak az autók. Reggel hatkor már négy kilométeres sor alakult ki a tenger irányába, ez a torlódás körülbelül fél kilencig megmaradt, majd utána már hat kilométeresre duzzadt.

A magyaroknak külön kellemetlen hír, hogy az első fizető kapunál, közvetlenül Zágráb előtt (Sv. Helena), is dugó alakult ki, reggel fél kilenckor már két kilométeres sort kellett kivárni az A4-es autópályán a magyar határ felől érkező autósoknak. A Horvát Autóklub 9:30-kor kiadott jelentése szerint az itteni dugó megszűnt. 

Dugó Lucko előtt szombaton (Kép: www.index.hr)

Visszafelé kora hajnalban itt még nem volt probléma, reggel fél kilenc óta kezdtek torlódni az autók Zágráb irányába, és akkor már két kilométer hosszú volt a sor. Kilenc óra után már 2,5 kilométeres. 9:45-kor pedig már 4 kilométeres volt a sor. A korábbi hétvégék tapasztalata alapján ez a sor egyre hosszabb lesz az idő múlásával.Az előrejelzések bejöttek, délután 3 óra körül már 15 kilométeres volt a sor.

Visszafelé Lucko a készpénzes fizetőkapunak számít. Néhány éve építették a demerjei fizetőkaput, amely Lucko előtt található, ahol csak kártyával vagy ENC-vel lehet fizetni. Négy kilométerrel Lucko előtt NO CASH felirat jelzi az utat a kártyás demerjei kapuk irányába, érdemes erre menni, általában jóval rövidebb a sor. 

Közben az isztriai horvát-szlovén határátkelőkön (Kaštel és Plovanij) is kialakultak az első torlódások, 9:45-kor már 2 kilométeres volt a sor.