Brač: az első dalmát sziget, ahol tesztelik a turistákat

A képen látható ikonikus strandhoz közeli Bol település turisztikai hivatala megegyezett a helyi körzeti orvossal és múlt hét óta kimondottan a turisták igényeihez igazított antigén tesztekkel várják a sziget vendégeit.

A képen látható ikonikus strandhoz közeli Bol település turisztikai hivatala megegyezett a helyi körzeti orvossal és múlt hét óta kimondottan a turisták igényeihez igazított antigén tesztekkel várják a sziget vendégeit.

Jelenleg csak 6500 (!) turistát tartanak nyilván Horvátországban, és a helyiek megtesznek mindent annak érdekében, hogy a főszezonra biztatóbban alakuljanak a számok. Az egyik intézkedés, hogy számos helyen kimondottan a turisták részére szerveznek, illetve végeznek covid teszteket. Egy ilyen jellegű tesztállomás működik múlt hét óta a szigeten, ezzel Bol az első horvát szigeten található település, amely teszteli a turistákat.

A lakosságot természetesen eddig is tesztelték, azonban a település turisztikai hivatala számos megkeresést kapott a külföldi vendégektől, akik a tesztelési lehetőségek után érdeklődtek, így a helyiek megszervezték a saját tesztállomásukat az egészségügyi intézmények segítségével. A nyarat Bol környékén töltő turisták így megspórolnak egy 78 kilométeres autózást, hogy Supetarban teszteltessék magukat.

A hazai turisztikai oldalakon felreppent hírekkel ellentétben jelenleg nincs általánosan bevezetett ingyenes tesztelés Horvátországban. Rovinj a tesztelés megszervezésében segít, míg az állam közel 1 milliárd forintot tett félre a tesztek költségeinek csökkentésére. A turistáknak szánt tesztek beszerzésére kiírt országos tender még nem zárult le, így nem tudható, hogy az állami milliárd mennyivel csökkenti a teszt fogyasztói árát.

Bol azonban már most világossá tette. Az antigén teszt, az igazolás fordításával együtt 250 kunába (kb. 12 ezer forint) kerül.

A nyár még messze van abból a szempontból, mire kiderül, hogy a magyar turisták milyen feltételekkel térhetnek haza, vagyis hogyan kerülhetik el a karantént. Jelenleg két darab PCR-teszt kell ehhez, tehát a horvát antigén tesztek ehhez nem elégségesek.

A múlt heti kormányszóvivői sajtótájékoztatóan az hangzott el, hogy a visszafelé kötelező karantént "valószínűleg" eltörlik a nyáron.