Covid: megtartották az első próbabulit Horvátországban

Tegnap az utóbbi évben először lehetett Horvátországban legálisan "bulizni". Úgy, mint régen, a mostani kötelező előírások betartása nélkül.

A horvát vendéglátók szervezték meg a helyi egészségügyi felügyelet jóváhagyásával az első un. próbabulit. A kísérlet lényege, hogy olyan személyeket hívtak meg, akik már megkapták mindkét oltásukat, akik maszkviselet és távolságtartás nélkül élvezhették egymás társaságát.

Az első ilyen bulit Zágrábban tartották, ahová kb. 80 vendéget hívtak meg az ország különböző részéről. A vendégek között lehetőleg különböző életkorú és életvitelű kiválasztottak szerepeltek.

Egy hét múlva a buli összes vendégét PCR-tesztnek vetik alá, hogy kiderüljön, hányan kapták el a fertőzést a résztvevők közül.

Horvátország június elejétől további enyhítést tervez a mostani járványügyi szabályozáson. Az elképzelés szerint engedélyeznék a kisebb tömegrendezvények megrendezését, főleg a beoltottak számára. A tervek szerint addig több hasonló próbát tartanak, és az eredményeket is figyelembe veszik a júniusi döntésnél.