Bóra Makarskánál: fiatal suposokat mentettek ki a szélviharban

A helyi sajtó beszámolója szerint igazi dráma zajlott tegnap a Szent Péter (Sveti Petra) világítótorony közelében.

Két fiatal (14 és 15 éves) cseh lány közösen egy suppal (szörfdeszka) evezett a tengeren, azonban az erős szél miatt nem tudtak visszatérni a partra. Sőt! Inkább távolabb kerültek tőle.

Szemtanúk látták, hogy a két lány kb. 800-1000 méterre a parttól bajba került, majd hívták a vizimentőket, akik arról tájékoztatták őket, hogy most nem tudnak hajót küldeni a mentésre.

Ezek után három helyi fiatalember saját hajójukkal indult a fiatalok mentésére. Még idejében, hiszen a bóra egyre messzebb sodorta őket a parttól. A gyors akciónak köszönhetően kb. 1500 méterre a parttól találták meg a lányokat a háborgó tengeren.

Az "önkéntes" mentők még azt is megszervezték, hogy orvos is lássa a lányokat, akik kihűltek a tengeri kalandban.

A helyi meteorológiai intézet az erős széllökések miatt figyelmeztetést adott ki a tengerparti régióra. Kb. 130 km/órás széllökések miatt még az A1-es autópálya kevésbé szélvédett szakaszát is le kellett zárni. Ilyen időben nem a legjobb ötlet egy sup-deszkán kimenni a tengerre.