Az idei strandszezon már régóta megkezdődött a bátrabbaknak az Adrián, most azonban már az autók is bevetették magukat a képeken is láthatóan kristálytiszta tengerbe.
A nem is annyira szokatlan eset most Korčula szigetén esett meg, ahol egy helyi építész érkezett a kikötőbe, és szokás szerint leparkolt egy kis időre, hogy jegyet vegyen a kompra. Öt perc múlva már vissza is ért a kocsihoz, vagyis annak a hűlt helyéhez. Közben az autó megindult a mólón, a tenget irányába, majd bele a vízbe.
Mivel példásan felhúzott minden ablakot, így a hajó szép lassan közelített a tengerfenék irányába, bőven volt lehetőségük a közeli komp utasainak, hogy lefényképezzék a lassú merülést.
Az építész még láthatta autójának utolsó száraz részeit kiállni a vízből.
Szerencsére gyorsan érkezett a segítség, egy hajóval a sekélyebb részre vontatták az autót, ahonnan daruval emelték ki. A károsult nem fűzött nagy reményeket ahhoz, hogy működőképes lesz az autója. A végeredményre még egy kicsit várni kell, legalább is tegnap még nem száradt ki az autó.
A károsult saját maga posztolta ki kalandját a közösségi oldalon, mielőtt ez mások megtették volna.
Az Adria Horvátország déli részén jelenleg 15-17 fokos, mondhatni, hogy egy Volkswagennek ideálisabb hőmérsékletű, mint a fázós strandolóknak.