Montenegró: egymilliárd euró vízre és hulladéklerakóra

A következő 25 évben összesen mintegy 1 milliárd eurót költhet Montenegró a vízellátás rendezésére, a közegészségügyi szabályoknak megfelelő hulladéklerakók létesítésére, valamint a szennyvíz-és hulladékgazdálkodás terén jelentkező problémák megoldására.

Az együttműködést és a tevékenységek összehangolását, a kommunális infrastruktúra fejlesztését tárgyaló kerekasztal-megbeszélés után Siniša Stanković, a Környezetvédelmi és Területrendezési Minisztérium helyettes tárcavezetője azt mondta, ez igazán nagy kihívást jelent mindkét fél, a helyi önkormányzatok és a teljes állam vonatkozásában is.

Siniša Stanković azt is hozzátette, a kormány tisztában van azzal, hogy az önkormányzatok lehetőségei igen szűkösek pénzügyi és személyi erőforrások terén – adta hírül a montenegrói Vijesti című napilap internetes kiadása.