Magyarország 200 ezer vakcinát ajándékozott Montenegrónak

Kétszázezer adag, koronavírus elleni védőoltást adományozott Magyarország hétfőn Montenegrónak, ez a legnagyobb vakcinaadomány, amelyet az Adria-parti ország bárkitől is kapott - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Podgoricában.

Szijjártó Péter közölte: Magyarország büszke arra, hogy a 200 ezer adag Sinopharm oltóanyag, amelyet Magyarország Montenegrónak ajándékozott, az eddigi legnagyobb adomány, amelyet az ország kapott, és reményét fejezte ki, hogy ennek felhasználásával a montenegrói gazdaság is gyorsan újra tud indulni.

"A magyar-montenegrói beruházási, kereskedelmi, gazdasági együttműködés fontos szerepet játszik a magyar nemzetgazdaságban" - húzta alá a miniszter. Felhívta a figyelmet arra, hogy július 21-én tartják meg az első tárgyalási fordulót arról a beruházásvédelmi megállapodásról, amely tovább segítheti a magyar beruházások megjelenését Montenegróban.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy több magyar vállalat kifejezetten érdekelt a montenegrói idegenforgalomba történő beruházások iránt.

"A magyar kormány egymilliárd forintos támogatást biztosított nemrégiben a Hunguestnek, hogy az itteni szállodáját mintegy 2-2,5 milliárd forintos beruházás keretében felújítsa, hogy felkészüljön a világjárvány után várhatóan a korábbinál intenzívebb turisztikai szezonra" - részletezte.

Hozzáfűzte: az OTP Bank most a montenegrói bankpiac legerősebb szereplője, ami komoly lendületet tud adni a magyar vállalatok Adria-parti beruházásainak. Emellett "a magyar Eximbank nyitott egy 85 millió eurós hitelkeretet, amelyet kizárólag a magyar-montenegrói vállalati együttműködés finanszírozására szánunk, annak érdekében, hogy ne csak szimpla export-import tranzakciókat bonyolítsanak le vállalataink, hanem ennél mélyebb együttműködést is ki tudjanak alakítani" - tette hozzá. A miniszter arról is beszélt: három magyar vállalat mintegy 150 millió forintnyi támogatást kapott ahhoz, "hogy a montenegrói piacon megjelenjenek a termékeikkel és a szolgáltatásaikkal, kihasználva az új világgazdasági korszak elejét jellemző versengést a gazdasági lehetőségekért".

Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszter a közös sajtótájékoztatón a jó magyar-montenegrói kapcsolatot hangsúlyozta, és köszönetet mondott a Visegrádi Együttműködés országainak, és külön Magyarországnak, amiért támogatják a nyugat-balkáni országok európai integrációját. "Számukra nincsen más jövő, mint az európai uniós jövő" - húzta alá.