Egy amerikai strandon betiltották a káromkodást

Az amerikai Maryland legnépszerűbb tengerparti szakasza felvette a harcot a csúnya beszéddel szemben.

Ocean City település önkormányzata ezen a héten meghozta a döntését. A népszerű tengerparti sétányon, ott is minden sarokra, egy kék-fehér táblát helyeznek ki, rajta nagy betűkkel: „Tilos a káromkodás” ('No profanity, please) Alatta pedig kisebb betűkkel: „Légy udvarias!” A döntés értelmében vendéglősök és kocsmárosok saját maguk is kitehetik ezt a feliratot a saját vendéglátó egységeikben.

A városatyák nem várnak csodát a rendelettől, vagyis nem hiszik, hogy egy pillanat alatt megszűnik a káromkodás, de azt remélik, hogy egy kicsit sikerül visszaszorítani a csúnya beszédet. Erre szükség is lesz, hiszen a legutóbbi felmérés szerint a „legcsúnyább szájú amerikai államok” listáján Maryland az előkelő, de ebben az esetben inkább szégyenletesnek mondható, második helyen végzett.

A polgármester szerint valamit tenni ebben az ügyben, hogy a családok nyugodtan eljöjjenek egy olyan városba, ahol nem kell azon aggódniuk, hogy a gyerekek állandóan csak káromkodást hallanak.  

Kép és szöveg: CBS News