Az államfő hozzátette, hogy a lazítás pontos járványügyi feltételeit kormányhatározatban részletezik.
Iohannis szerint továbbra is fokozott óvatosságra van szükség, hiszen jelenleg is naponta csaknem kétszáz embernél diagnosztizálják a koronavírust Romániában. Június elsejétől ezért úgy engedélyezik a kertvendéglők, valamint a vendéglátóhelyek szabadban kialakított fogyasztóterének megnyitását a vendégforgalom előtt, ha legalább kétméteres távolságot biztosítanak az asztalok között, és egy asztalhoz nem ültetnek négynél több vendéget.
Hasonló távolságtartási előírások lesznek érvényesek a strandokon is, a szabadtéri előadásokon pedig egyelőre legfeljebb ötszáz néző vehet részt szigorú távolságtartási előírások mellett.
Június elsejétől a településeken kívül is feloldják a kijárási korlátozást, tehát nem kell már előre megírt nyilatkozatban megindokolni a település elhagyását. Szintén június elsejétől nézők jelenléte nélkül újraindulhatnak a sportmérkőzések, versenyek és bajnokságok Romániában a - közvetlen testkontaktust feltételező - küzdősportok kivételével.
Az érettségit és a nyolcadikosok vizsgáját a korábban meghirdetett időpontokban, szigorú egészségügyi óvintézkedések mellett rendezik meg. Azoknak a végzősöknek, akik egészségi állapotuk vagy a karanténintézkedések miatt ezeken nem vehetnek részt, később újabb vizsgaidőszakot szerveznek - magyarázta az államfő.
Romániában május 15-én kezdték feloldani a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú óvintézkedéseket, amikor a rendkívüli állapotot veszélyhelyzet váltotta fel. Az egészségügyi hatóságok szerint az első "szabad hétvége" és a kijárási korlátozások enyhítése nyomán megtorpant ugyan az újabb fertőzések csökkenése, de nem kezdett tartósan növekedni az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.
Romániában csütörtökön másfél hónapja először csökkent ötezer alá a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma.
A betegség megjelenése óta 18 791 embernél mutatták ki a koronavírust, közülük 1229-en életüket vesztették, 12 629-en meggyógyultak.
A rendkívüli állapot feloldása óta a külföldön élő román állampolgárok újabb hulláma indult haza, a külföldről érkezőket ugyanis most már nem hatósági karanténba, hanem otthoni elkülönítésbe küldik. Az eltelt két hétben több mint 75 ezerrel nőtt azok száma, akik lakhelyükön várják a betegség lappangási idejének leteltét.