Legújabb

A francia kormány gazdaságpolitikája ellen novemberben kezdődött erőszakos tüntetések ellenére rekordszámú, mintegy 50 millió turista érkezett tavaly Párizsba és környékére, ami csaknem négy százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest.

A velencei polgármesteri hivatal még tanulmányozza a belépési díj bevezetésének módozatait, de a tervek szerint az önkormányzati testület májusra megszavazza az intézkedést, amelytől kisebb tömeget és nagyobb bevételt vár az olasz város.

Mintegy 5,5 millió látogató kereste fel tavaly a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) kezelésében lévő várakat és kastélyokat - közölte Jana Hartmanová, a hivatal szóvivője pénteken Prágában.

A Prágai Vár, amely évszázadok óta a cseh királyok és államfők székhelye, 2017-ben is a leglátogatottabb csehországi turisztikai célpont volt.

Rekordszámú, csaknem 6 millió turista érkezett az év eleje óta légi úton a dél-törökországi Antalya tartományba, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írta kedden a Milat török napilap.

Budapest és London között nyit új járatot jövőre a LOT lengyel légitársaság - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.

A gigantikus installációiról ismert táj-és térművész, Christo The Floating Piers (lebegő dokkok) nevű installációja vonzotta a legtöbb látogatót 2016-ban.

Vízre bocsátották pénteken Izraelben, Haifán egy 2500 éves hajó pontos hasonmását - értesült a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli honlap.

A mérések csaknem egy évszázaddal ezelőtti kezdete óta még soha nem volt ennyire sekély a Kinneret-tó víze Izraelben a kivételesen száraz februári időjárás után.

Mintegy 800 négyzetméteres területen megépítik az álmok jégkönyvtárát a szibériai Bajkál-tónál, a Szobolinaja-hegységben, ahol ezer ember álmait, reményeit vésik bele hatalmas jégtáblákba számos nyelven.

Huszonegy új helyszínnel bővült az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO) világörökségi listája a világörökségi bizottság vasárnap befejeződött 40. ülésszakán Isztambulban. 

Havannában ad ingyenes koncertet húsvétkor a Rolling Stones brit rockegyüttes - adta hírül a Granma, a Kubai Kommunista Párt lapja.

Advertisement